Kezdődhet a másodvetés!

 

A korai zöldségfélék betakarítása után kiürült veteményes ágyásokat vétek volna a nyár második felében üresen hagyni, ezért másodvetésre, azaz kettős termesztési rendszerre van szükség. Helyükre új növények kerülhetnek a kert kedvezőbb területhasznosításának érdekében.

Az első lépés az ágyások megtisztítása az előző termény maradványaitól. Ezután a talajt fel kell ásni és aprólékosan elgereblyézni, hogy jó magágyat készítsünk a többnyire igényes magok számára. Na de, hogy milyen zöldségféléket termeszthetünk nyári másodvetéssel?

CÉKLA


Ültethetünk az üres helyekre céklát, de fontos, hogy mindig olyan fajtát válasszunk, amely rövid tenyészidejű. Vessünk 3-4 szem magot egy lyukba, és egyeléskor 10 centiméterre hagyjuk egymástól a növényeket.

KARALÁBÉ


A palántákat négy-öt hetes korban ültetjük ki 40 x 20 cm távolságra, minthogy ezeknek a növényeknek a lombja és a gumója is testesebb, mint a koraiaké. A kiültetett palántákat gyakran fenyegeti a palántadőlés, amit a talaj fertőtlenítésével (Zineb, Orthocid) előzhetünk meg. A szereket közvetlenül a palánták kiültetése előtt szórjuk ki a talaj felszínére, és gereblyézzük be. A kiültetett palántákat rendszeresen kell öntözni, hogy a talaj felszíne sohase száradjon porossá. Minél gyakrabban kapálunk, annál biztosabb, hogy a gyomok nem konkurálnak növényeinkkel, és a talajban levő vizet meg tudjuk őrizni a növények számára. Ajánlatos egyszer-kétszer fejtrágyázni is akár könnyen oldódó műtrágyákkal, akár lombtrágyákkal.

KÉSŐI BURGONYA


Meglepő módon a burgonya is elültethető nyáron. A körülbelül 50 grammos, apró gumókat hűvös, nyirkos helyen egy rétegben kiterítve előcsíráztatjuk, így az elültetett gumók gyorsan ki fognak kelni.

 
ZÖLDBAB


Zöldbabot is ültethetünk ilyenkor, de válasszuk inkább a zöldhüvelyű fajtákat, mert ezek nem szálkásak, viszont húsosak, ezért már akár a magvak kifejlődése előtt fogyaszthatjuk a hüvelyeket. A zöldbab magja egyébként akkor kel ki gyorsan, ha a vetőmagot 3-4 órával a vetés előtt beáztatjuk vízbe, majd miután megszikkadt, elvetjük, és vetés után azonnal megöntözzük. Kelés és virágzás idején nagyon sok vizet kíván a növény.

SALÁTAFÉLÉK


A salátaféléket (téli fejes saláta, rukkola, mezei saláta) és a káposztaféléket (fejes, kel, vöröskáposzta, karalábé) palántázással termeljük, de az idő előrehaladt, ezért ajánlatos most már inkább palántát vásárolni és azt elültetni, mint saját palántát nevelni. Most vethető a teljesen fagytűrő fodros, vagy leveles káposzta, amely 80-100 cm magas, nagylevelű bokrot nevel; ez nemcsak kitűnő zamatú és vitaminokban gazdag táplálék, de dísze is lehet télen a kertnek.

KAPOR


A kapor bármikor vethető (noha a rossznyelvek szerint ott kel ki, ahová nem vetették és ahová vetették, ott meg nem kel ki). De érdemes szárítani is a téli időszakra!

(Forrás: Bálint gazda)