Megnyílt a Fruit Logistica

 

A nemzetközi zöldség-gyümölcs szektor legnagyobb szakkiállítását nyitották meg Berlinben 2020. február 5-én. A három napos rendezvény alatt az ágazat mintegy 3200 kiállítója és közel 80 ezer látogatója találkozik majd. Az esemény a magyar zöldség-gyümölcs exportőrök számára fontos, hiszen a magyar gyümölcsexport 95%-a és zöldségexportunk jelentős része Németországba irányul.

Az Agrármarketing Centrum közösségi standján idén 187 négyzetméteren 18 kiállító mutathatja be termékeit. A kiállítási területen szinte kizárólag frissárut kínálnak majd a jövendőbeli beszállítóknak vagy üzleti partnereknek, így megtalálható lesz az alma, a cseresznye, a meggy, a kajszi, a dinnye, a paradicsom, a paprika, a kukorica, a spárga és a dió is. A közösségi stand kiállítóinak száma 40%-kal több az előző évihez képest, ami a töretlen, sőt növekvő érdeklődés bizonyítéka. A tapasztalatok szerint a közösségi standhelyek egyre népszerűbbek a kiállítók körében, hiszen – az Agrármarketing Centrumon keresztül - gyakorlatilag „kulcsrakész” szolgáltatást kapnak a résztvevők: nem kell a területrendeléssel, standtervezéssel, kivitelezéssel és üzemeltetéssel bajlódniuk,  a partnerkapcsolatok ápolására, új üzleti kapcsolatok kiépítésére koncentrálhatnak. Ráadásul mindezt rendkívül jutányos áron, a tényleges költségek töredékéért az állami támogatásnak köszönhetően. A kényelmi és gazdaságossági szempontokon túl a közösségi megjelenés vitathatatlan előnye a frekventált helyen, nagy szigeten, nemzeti arculattal felépített, figyelemfelkeltőbb és jelentőségteljesebb megjelenés.