RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS - SIAL PÁRIZS, 2018. OKTÓBER 21-25.
A SIAL Párizs a világ egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi élelmiszeripari kiállítása, amelyet kétévente rendeznek, kizárólag a szakma képviselőinek, több, mint 50 év óta.
A legutóbbi rendezvényen, 2016-ban 7 020 kiállító mutatkozott be, 21 szakosított szektorban. 85 %-uk külföldi volt a világ 109 országából. A 155 766 látogató 70 %-a külföldről érkezett. A SIAL alatt 250 konferenciát és egyéb szakmai programot tartottak. A kiállítás fő gondolata az innováció, mint az élelmiszeripar előre mozdítójának bemutatása volt.
Az AMC – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018-ban is lehetőséget biztosít a magyar vállalkozások számára a SIAL Párizs magyar nemzeti standján való megjelenésre. Két, központi elhelyezkedésű standon veszünk részt. Az egyik a nemzeti standok tematikában a 4-es pavilonban 247, 5 m2-t foglal el, itt kb. 22-24 kiállítóra számítunk. A másik a mélyhűtött termékek pavilonjában ( 6-os ) található 40 m2-es stand, ahol 4 kiállító elhelyezésére van mód.
Kiállítóink a nemzeti standon egységes, közösségi vagy egyéni standrészt igényelhetnek. Az egységes arculati elemekkel felépített közösségi standon megjelenő kiállítóknak árubemutatási és információs lehetőséget, közös tárgyalási felületet biztosítunk.
reszveteli-felhivas-sial-parizs-2018-1-.docx